Fight

5. Fejezet

Sziasztok! :) Tudom, hogy ezzel a résszel most nagyon sokat késtem, de eléggé... el voltam havazva. Viszont, most meghoztam nektek az ötödik fejezetet! :)) És bár nem igen jeleztek vissza, hogy jó-e így maga az egész story, és így nem igen tudom meg, hogy min kellene javítani vagy milyen javaslataitok vannak a történet menetével kapcsolatban vagy, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni ezt az egészet, :( én megírtam nektek a folytatást! :) Jó olvasást hozzá! ;)



Szaporán pislogok. Jobb reakcióra most nemigen futja. Andy egyik szeméből a másikba nézek. Kék szeme van. Olyan… vihar kék…
- Elyse?
A hang irányába kapom a fejem, így Andy visszahúzza a kezét. Csodálkozva nézek az előttem álló srácra.
- Jake? Mit csinálsz te itt?
- Ezt én is kérdezhetném. Ki ez a srác?
Kissé tátott szájjal nézek Andy-re, aki szemöldökét húzogatva néz, majd újra a padtól pár lépésre álló srácra.
- Ööö… ő itt Andy… - kezdek el dadogni. – Andy…
- Sixx. – fejezi be helyettem a mondatot Andy.
- Sixx? – kérdez vissza Jake és most ő húzogatja a szemöldökét.
- Igen. – bólint Andy.
Jake tekintete oda-vissza jár köztünk, míg végül totál értetlen képet vág.
- Mikor ismerkedtetek meg?
- Ööö… - kezdem én megint. Andy persze azonnal közbeszól.
- Kb. egy napja. Most költöztem a környékre.
- Akkor ez az oka, hogy még sosem láttalak errefelé… - mondja Jake, inkább csak magának.
- Észben tartod a város összes lakójának a kinézetét? – kérdi Andy gúnyosan. Legszívesebben a bordáiba könyökölnék, de még félnék a következményektől.
Jake viszont csak elvigyorodik.
- Aha. Az autójuk rendszámával együtt.  
Andy arcán is vigyor jelenik meg. De most először nem az a gonosz, sátáni vigyor, hanem egy jókedvű srác mosolya. Eltátom a számat. Így nagyon más…
- Menő a dzsekid – mondja Andy.
- Kösz. – biccent Jake.
- Jake, még nem mondtad meg mit csinálsz itt. – szóltam közbe.
- Ja, igen… - kap észbe Jake. – Kerestek a suliban. Az a Walker csaj… azt mondta, már régóta szeretne beszélni veled, de nem veszed fel a telefont.
- Ella? – tátom el a számat.
Gyorsan előkotrom a telefonomat a táskámnak kb. a legaljáról. Alig oldom fel, máris látom, hogy van vagy 10 nem fogadott hívásom. Én hülye megint lehalkítottam a telefont…
- A suliban van? – nézek Jake-re.  
- Aha. Az első órán kapott egy karót fizikából…
Nem várom meg, míg Jake befejezi a mondanivalóját, zsebre vágom a telefonomat.
- Én most lépek. – mondom gyorsan Andy-nek, majd értetlen tekintetétől kísérve megfordulok és elindulok a park másik vége felé.  
Elkanyarodok a bokroknál, így Andy és Jake eltűnik a szemem elől. Illetve csak Andy, Jake ugyanis pár másodpercen belül feltűnik mellettem és tartja a tempót.
- Miért rohansz ennyire ahhoz a csajhoz? – teszi fel az első kérdést.
- Valami fontosat kell megbeszélnem vele. – felelem kitérően.
- Oké, szóval nem akarod elmondani…
- Nem. – értek egyet.
Pár lépés erejéig egyikünk sem szólal meg. Aztán akkor jön Jake második kérdése.
- Őszintén bevallom egy kicsit meglepődtem rajtad. Csodálkoztam, hogy ezzel az Andy-vel vagy, nem pedig Elias-al. Tényleg, ma nem jött suliba. És nincs is veled. Merre lehet?
Úgy érzem, egy percre meg kell állnom. Mintha a testem biztatna arra, hogy forduljak meg és húzzak be egyet Jake-nek. Igaz, hogy nem tud semmit az egészről és tényleg semmi köze hozzá, de ez most szíven ütött.
- Gond van? – hallom meg egy újabb kérdését.
Gondolatban megrázom magam. Tényleg egy helyben állok, Jake pedig pár lépéssel előttem van.
- Nincs. – rázom meg a fejem és felzárkózom mellé.
Csendben megyünk egymás mellett. Mikor kiérünk a parkból, átmegyünk az úttesten és befordulunk a suli utcájában. Már ide hallani az ordibálásokat és a káromkodásokat a focipályáról…
- A lányok sosem bírják abbahagyni a visongatást? – morogja Jake.
Kicsit fülelek és már hallom is, ahogy a káromkodások és az üvöltözés mellé, lányok sikítása társul.
- Nagyon úgy néz ki… - helyeslek motyogva. Annyira nem is tudok figyelni rá, mit mond. Túlságosan lefoglalnak a gondolataim. Na, meg az a múlni nem akaró szorítás a mellkasomban. Jake az előbb elég durván a lelkembe gázolt, de tudom, hogy neki erről fogalma sincs, épp ezért nem haragudhatok rá. Meg azért se, mert az egyik legjobb barátom és ovis korom óta ismerem. Többet tudok róla, mint a tulajdon édesanyja. Voltam már náluk, sőt, általánosban aludtam is náluk, mikor anyuék Európába mentek meglátogatni egy számomra eddig totál ismeretlen nagymamámat.
Akkor Jake-el osztoztunk a szobáján, mert náluk nem volt vendégszoba. Úgy beszéltük meg, hogy addig az egy hétig, míg én náluk leszek, egyik este ő fekszik az ágyban, én a kanapén, következő éjjel meg fordítva. Emlékszem, egyszer az éjszaka közepén ara ébredtem, hogy Jake szitkozódását hallom. Szegény lefordult a kanapéról és belegabalyodott a takarójába. Én meg ahelyett, hogy segítettem volna neki, kiröhögtem.
Meg különben is, Jake-nek vannak afféle megnyilvánulásai, amikkel nem tudsz mást csinálni, csak, hogy megszokod őket. Vagy magasról teszel rá.
- Elyse, te most kavarsz Andy-vel? – szakít ki hangja a gondolataimból.
- Mi?
- Te meg ez az Andy. Most kavartok vagy…?
- Mi? Nem! – vágom rá egyből. – Fúj! – ez az első szó, ami beugrik. Végül is Andy mégis csak az unokatesóm! Köszönöm szépen, de nem kérek a vérfertőzésből!
- Azért ennyire nem lehet gáz srác. – pislog nagyokat Jake.
- Jaj, nem úgy értettem! Tényleg, jól néz ki, beismerem, de valahogy… nem… nem az én ízlésem. Nem illik hozzám. – magyarázkodom.
Jake meglepetésemre röhögve folytatja.
- Még, hogy nem? Ne röhögtess! Szerintem kiköpött Elias a srác! Csak rövidebb hajjal! Ne mond, hogy…
- Elég Jake! – szakítom félbe, kicsit magasabb hangon, mint akartam.
Meg is lepődik rajta. Én pedig kihasználva az alkalmat, gyorsítok a lépteimen és befordulok a sulikapun. És azonnal meg is állok.
Mikor azt gondoltam, hogy a focipályáról jön az üvöltözés és a káromkodás, nagyot tévedtem. És a lányok sem valami lányos dolog miatt visítoznak. Nem is örömükben visítoznak. Hanem félelmükben.
A suliudvaron, nem messze a bejárathoz vezető lépcsőhöz, két srác a földön fetreng és ott ütik egymást, ahol érik. Egyiküket felismerem, ott ül előttem matekon. Tüsis szőke haja van, és azt hiszem barna szeme, de a nevéről fogalmam sincs. A másik srácot nem ismerem fel. Legalább is, így most nem.
Nem akarok közelebb menni, még a végén én is belekerülök valamibe. Inkább igazítok a táska szíján és az ajtó felé veszem az irányt. Éppen hogy felmegyek a lépcsőn, amikor visszanézek és meglátom a rémülten álló Jake-et a tömegben. Olyan hangosan kiáltja el magát, hogy még én is hallom.
- CC! – és már rohan is a verekedők felé.
Ez hülye!
Ledobom a táskám és egyszerűen leugrok oldalt a lépcsőről. Segítek Jake-nek, mert még a végén nem csak ez a másik két idióta kerül kórházba. Félrelökök valakit a tömegben és már majdnem elérem őket,

mikor valaki a karom után kap.
- Engedj el! – kiáltok rá egyből.
Ashley egy erős rántással visszaránt a tömeg közepére és igyekszik is ott tartani.
- Kórházba akarsz kerülni bevert fejjel? – zihálja, miközben minden erejével azon van, hogy engem visszatartson.
- Ash, nem mondom még egyszer, engedj el! – kiabálok rá.
Egy dühös mordulás után egyszerűen elengedi a kezemet én pedig azonnal Jake felé rohanok.
Elkapom a karját és megpróbálom lerángatni arról a szőke hajú srácról, de esélyem sincs. Ráadásul Jake-nek még így is van egy kék folt a szeme alatt. Minden erőmet beleadva megrántom a karját, de csak annyira megyek vele, hogy egy percre elvesztem az egyensúlyomat és a földön kötök ki.
- Jake, elég! – kiabálok rá, hátha így észhez tér, de semmi.
Hátra akarok kiabálni Ash-nak vagy valakinek, hogy segítsen már, de mikor fordítanám a fejem Jake könyöke a bordáim közé fúródik. Megtántorodom, karommal a fájó ponthoz kapok, úgy érzem, mindjárt feljön a kaja.
Jake hátranéz, hogy kit talált el, de így a szőke srácnak van ideje elkapni a haját és félre rántani. A másik srác öklével felfelé csap, de mivel a szőke srác Jake-et rántotta maga elé, így az ő orra reccsen meg és az ő vére csöppen a földre.  
Elterül a földön, kezét az orrára szo

"Te követsz engem?"

rítja. Oda akarok menni hozzá, de most a hosszú fekete hajú srác állja utamat a lábával, épphogy van elég reflexszem hozzá, hogy félrehajoljak. Hátrakapom a fejem, mikor valami iszonyatos erővel nekiütközik a tarkómnak. Kiáltanék, de az ütés erejétől egy hang sem jön ki a torkomon. Szédülni kezdek, a világ összefolyik előttem. Úgy érzem, mintha egy nagyon magas helyről zuhannék le, s a kezem nekiütközik valami keménynek és élesnek, a fejem pedig a fűre esik.
Sípol a fülem. Azt kívánom, bárcsak elveszteném az eszméletemet, de közben meg képtelen vagyok lehunyni a szemem. Mozgatom a kezem, pár centire felemelem, majd újra visszaejtem a hideg felületre, ami szerintem a lépcső.
Hallom a lányok riadt visításait és a srácokat, ahogyan tovább biztatják a verekedőket.
Jake vajon jól van? És engem mi vagy ki ütött meg? Csináljon már valaki valamit!
Hirtelen csönd támad, és többen mozgolódni kezdenek, legalábbis én így látom. De, hogy aztán mi történik a valóságban…
Valaki kiabál, és többen eltűnnek mellőlünk. Két férfi beszélget egymással, pontosan az egyik üvöltözik a másik meg flegmán válaszolgat neki. Zsong a fejem, most már igazán elájulhatnék. Vagy esetleg magamhoz térhetnék. Vagy valami történhetne már velem…!
 - Segítsen behozni a kishölgyet! Azonnal az orvosiba kell vinni!
Valaki fölém hajol. Sötét haj csiklandozza az arcomat, aztán valaki a hátam alá nyúlva felemel a földről. Abban a pillanatban rám tör a hányinger és egy másodperc alatt minden elsötétedik. Az egyet dolog, amire emlékszem az egy szürkéskék szempár és egy magamban elsuttogott kérdés: Te követsz engem?